Mikor kell félelem ellen dobni és pontosan mit? Aligha van olyan játékasztal, ahol ez a kérdés ne merülne fel, és ha felmerül, akkor az egzakt szabályok hiánya vitát is okozhat a különféle megközelítések miatt. A Nemzetközi Mesélők Napja alkalmából most azt szeretném tisztázni, hogy a Kard és Másodteremtésben hogyan és hányféleképpen érdemes ezt kezelni.
A D&D 3. kiadásának leszármazottjaiban – így a Kard és Mágiában és a Helvécziában is – háromféle mentődobás van:
I. az Állóképesség-/Egészség-bónuszra épülő Kitartás mentődobás (a Helvéczia 2. kiadásában Bátorság), amelyben a fegyverforgató osztályok erősebbek;
II. az Ügyesség-bónuszra épülő Reflex mentődobás (a Helvéczia 2. kiadásában Fürgeség), a tolvajok és vagabundok erőssége;
III. a Bölcsesség-bónuszra épülő Akaraterő mentődobás (a Helvéczia 2. kiadásában Kísértés), amelyben főleg a varázshasználó osztályok jeleskednek.
Mivel az elmére ható hatások ellen Akaraterő mentődobással szokás védekezni, logikus lenne, hogy mindenfajta félelem ellen ezzel a lehetőséggel éljünk. Ez azonban azt eredményezné, hogy a varázslók minden szempontból sokkal bátrabbak lennének a harcosoknál, ami se nem reális, se nem igazságos, azaz nemcsak a valóságszimuláció, hanem a játékegyensúly szempontjából is problémás. Ha viszont Kitartás/Bátorság mentődobást használunk erre, mint pl. a Helvéczia 2. kiadása, akkor a magasabb Egészséggel rendelkező harcosok kerülnek előnybe, holott ennek nem kellene előnyt nyújtania. Láthatjuk, hogy egyik megoldás univerzális használata sem kielégítő.
A Kard és Másodteremtésben a fenti három mentődobás mellett van egy harmadik típus is, a Homály-tűrés mentődobás, amely a Homály rontásának való ellenállást tükrözi. Önmagában ez sem nyújt univerzális megoldást, de a másik hárommal együtt már négyféle lehetőségünk kínálkozik arra, hogy lemodellezzük a félelmet. Néha a szabályok pontosan meghatározzák, hogy egy-egy konkrét esetben mit kell dobni, például a Lények Lajstromában több lény is akad, amely képes félelmet kelteni, leírásuk pedig tisztázza, hogy ez milyen mentődobással jár. A legtöbb esetre azonban nincs egzakt szabályozás, ezért szükség lehet az alábbi megoldásra, amely a félelem négy típusát különbözteti meg.
Harctéri gyávaság – ellenszere: vitézség (Kitartás mentődobás)
Kifejezetten harci helyzetekre, amikor az a kérdés, hogy megfutamodik-e az ellenfél vagy sem, nyugodtan használhatjuk a Kard és Mágia 2. kiadásának morálpróbáját, azaz dobathatunk Kitartás mentődobást. Fontos, hogy a játékos karakterekre ez nem vonatkozik, csak szörnyekre és NJK-kra! A Nehézségi Fokot a körülmények határozzák meg, az adott NJK-k vagy lények értékét pedig befolyásolhatja vezetőjük Karizma-bónusza (ha játékos karakterek vezette NJK-król van szó, akkor vagy annak a karakternek a Karizma-bónusza, akihez kötődnek, vagy a Szövetség Vezetőjének Karizma-bónusza).
Ugrásszerű ijesztgetés – ellenszere: gyors reagálás (Reflex mentődobás)
Angolul ezt hívják jump scare-nek, a félelem forrása pedig a hirtelen felbukkanó fenyegetés. Bár lehetnek helyzetek, amikor ennek lehetőségét egy sikeres Éberség próba előre jelzi, még olyankor is megijedhetünk a hirtelenszerű hatástól. Ilyenkor Reflex mentődobást dobatunk (a Nehézségi Fokot befolyásolhatja, hogy sikeres volt-e előtte az Éberség próba). A dobás elvétőjével szemben akár szabad cselekvés is járhat az ijedelmet előidézőnek. Módosítatlan egyes esetén tartós félelem alakul ki az áldozatban.
Félelemkeltő jelenlét – ellenszere: hidegvér (Akaraterő mentődobás)
A Homály lényei előszeretettel használják fegyverként a félelmet, hogy sakkban tartsák ellenfeleiket. Túlnyomó többségük rémisztő jelenlétével éri ezt el, másoknál ez élőholt mivoltukból fakad, és van, akinek ehhez valamilyen cselekvést kell végrehajtania. A Lények Lajstromában található példákból is kiderül, hogy ilyenkor Akaraterő mentődobást kell dobatni, és ha a statisztikák vagy a lény leírása nem közli a Nehézségi Fokot, akkor az a lény effektív szintjéből következtethető ki.
A Homályból eredő rettegés – ellenszere: lelkierő (Homály-tűrés mentődobás)
A legelemibb félelem a Homály hatalmának közvetlen megtapasztalásából ered. Ilyenkor néha nem is ismerjük félelmünk okát, mert nem egyértelműen külső forrásból ered, hanem olyan, mintha a lelkünk mélyéről bukkanna fel. Máskor viszont valami nagyon gonosz tettel való szembesülés váltja ki belőlünk. Ez a fajta rettegés előbb felfalja minden reménységünket, majd apránként felemészti a lelkünket. A játékos karaktereknek ilyenkor Homály-tűrés mentődobást kell dobniuk a helyzettől függő Nehézségi Fok ellen.
Végezetül egy dramaturgiai jótanács: meséink során a félelem ne játékosaink teljes és végleges kétségbe ejtésének az eszköze legyen, szolgáljon inkább az utolsó reménysugarak felerősítőjeként! Hiszen minél sötétebb az éjszaka, annál fényesebben ragyognak az égen a csillagok!
KARD ÉS MÁSODTEREMTÉS 